Ha semmi sem örök, megnyugodtam.
A semmi sem fog örökké
körülöttünk ólálkodva várni
érzelmeink fáradt hanyatlását.

Már nyitnám a számat,
hogy mondjam,
de bennragad, és
bent felrobban.
Felrobban, akárcsak
benned.
Engedd ki.
Viseld el.
Ments meg.

Ha hétfő, akkor forgatag.
Ha kedd, akkor bánat.
Szerda este mosolyogva
varrok rád ruhákat.
A csütörtök színpompás.
Pénteken elvisznek.
A szombatok észrevétlen
vasárnapok lesznek.

Kezdem újra napra-nap,
kezdem úgy ezredszer.
Minden héten könyörgök.
De te nem engedsz el.

Valami hang felébreszt,
valaki várja szívem.
Valahol fények gyúlnak, hogy
sietve járjon a léptem.

Kendőbe burkol az éjjel,
vigyázzák álmodat csenddel.
Ne tudd, most merre járok,
ne fájjon, hol ér a reggel.

itt vagyunk, ez véletlen csupán?
váratlan játéka a sorsnak?
vagy összejátszottak ellenünk
és őket állítják be jónak?

löknek ide, tolnak arra
véletlen hát, hogy lázadunk?
vagy védekezésül minden fegyver
megengedett? mi támadunk

ha elesel, mondják, nem csoda
ha jó vagy, az véletlen
az ember tényleg ostoba –
vagy megint én tévedtem?

véletlen minden pillanat
vagy része valami tervnek
én csak hinni szeretném
hogy pontosan kevernek

nem hullok ki, nem dobnak be
értékem nem csak látszat
életem nem csupán egy blöff –
Istenek, ha játsznak.

ha futsz, lépted gyors legyen
ha égsz, mindent lobbants lángra
ha tanulsz, nézőpontjaid
hasonlítsanak a valóságra

ha összetörsz, szilánkosodj
robbanj szerte-szét haragoddal
lágy patakká szelídülve érj
hegyek tövébe magányoddal

nevess gurgulázva, fogd hasad
táncold szét legszebb cipődet
nem mozdítható emberekre
sose pazarold drága idődet

tégy mindent szívből – igazán
élj meg minden napot mának
lehet, ezen múlhat a vége, hogy
ördögök vagy angyalok várnak

Nélkülözni próbálom a nélkülözhetetlent –
világra segítem a vágyat.
Nem találok utat feléd.
Lépek egy-kettő-hármat.

De nem tudom, mennyit ér  a föld.
Nem tudom, mennyit a csillagok.
Hogy mennyit ér a szerelem.
Te mennyit érsz?
És én?
Mi vagyok?

Sivár és kopár,
de szép konokság
vezérel.
Nem utánad megyek.
Hozzád.

ma neked, szívem, holnap tán senkinek
vagy egy gyereknek, fáknak, egy néninek
bárkinek, ki kér – mondod: nem éri meg
ezért ma neked – holnap meg senkinek