mosolyod
Mosolyod porig aláz.
Vagy még sokkal lejjebb.
Talán a föld alá temet.
Mert kezed simogatást viszonozni kész.
De nem az én kezemet.
Mosolyod porig aláz.
Vagy még sokkal lejjebb.
Talán a föld alá temet.
Mert kezed simogatást viszonozni kész.
De nem az én kezemet.
megérintem a kezed
távolból nyúlva feléd
peng egy húr
belülről érzed csak
lecsukódik a szemed
csillagok porát
hintem szét bőrödön
szívünket érinti így meg talán
sorsunk néhány rezdülése
összeköt – elsodor
egybefűz – szétszakít
az örök körforgás
lassú lélegzésének
hullámai vagyunk
szemedben tavaszcsillogás
felolvaszt egy pillanat alatt
mint fagyott folyó partjának
vékony jegén
a szerteszét szaladó rianás
úgy törnek utat felém
érzéseid
lázadok még
de már nem soká
karjaidban csend ölel meg
fénynek ringatása
minden perc veled
két ólomcsepp vagyunk
egymás felé minket
örök összetartozásunk húz
minél közelebb lépsz
annál biztosabban érzem
hogy egész csak részedként vagyok
még akkor is, ha most nem leszek