2015.04.02

felhő

Szeretném megkóstolni a felhőket. Úgy képzelem, hogy természetesen vannak tejszínhab ízűek. A bárányfelhőknek milyen más ízük lehetne? Az alkonyat felhői meg, amikor megy le mögöttük a nap, biztosan narancsízűek. Vagy édes-leves sárgadinnye. De sütőtök semmiképpen. Nem hinném, hogy a felhők sütőtök ízűek. Brrr. Az nem illene hozzájuk.
Ha majd nyár lesz, kérlek, kelj fel néha nagyon korán és hozz ágyba nekem egy bögrényit a hajnalpír színezte eperhab zamatúakból. Nagyot nyújtózom majd, mikor égig érő létráddal hazaérkezel, és úgy teszek, mintha te ébresztenél. Kenhetsz egy pici pöttyöt a habból az orrom hegyére, és ígérem, még attól sem ébredek majd fel. Csak akkor, ha lecsókolod a felhő habját onnan. Olyan óvatosan, mint ahogy nekem élsz.
Azon még gondolkodom, hogy a viharfelhőket szeretnék-e ízlelni. Bár lehet, hogy nem rosszak. Lehet, hogy tiszta víz, amit érezhetnék bennük. Ugyanolyan lehet, mint a nyári zápor, ha pocsolyában mezítlábon állok, és nevetve égre tátom ki a szám? Mert akkor abból is kérek. Mindig is szerettem a kacagós-nyári-zápor-ízt. Mi van még? Ó, a hó. Hófelhőt is kérek, hiszen az csakis habcsók illatú lehet. Vagy karácsonyi habos kakaó.

Szeretek veled felhőkbe harapni.
Ilyenkor mindig felhő-ízű álom-élet-mosollyal ébredek.