temérdek oka van annak
hogy egyszercsak újra lemondtad
lemondtad velem a percet
de igazán sosem volt merszed
nem mertél kiállni értem
napsütést várni a télben
magadat látni egy arcban
elveszni végleg a harcban
nagyon fáj hirtelenséged
én elfutnék a holdig érted
de hátadat látom előttem
elmész, én hiába jöttem
csakugyan itt kell hagyj engem?
szótlanul el kell temetnem?
el kell most ásnom a fényed?
sötétben maradni végleg?
ne kérdezz, nincs válasz, indulj
ne szánj meg, emléked tisztul
maradok még kicsit, s egyszer
üresen marad e fekhely