Megmozdíthatatlan, szürke fényű
örökkévalóság telepedett szárnyainkra.
Végtelennel játszó, ős-öreg
sínpárok között bukdácsoltunk.
Kínjainkat egymás felé terelgettük.
– Fakoronák csikorogtak hűvösen –
Percnyi távolságok váltak járhatatlanná.
Féltve épített hidunk alatt bomba ketyegett
– majd robbant –
s mi csukott szemmel, egymást üvöltve
lebegtünk éles kövek felé,
érezve vakító békességet –
örök halált.